A Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól NTP-SZKOLL-24-0054 pályázatiazonosítóval 1.750.000 Ft támogatásban részesült a szakkollégiumunk. Ez az összeg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az alábbi programjainkat meg tudjuk valósítani a 2024/2025-ös tanévben: Az őszi félévben Széll Győző elismert szaktekintély tartott Vitakultúra c. kurzust, melynek témái a következők voltak:
Vita és érvelés, Érvelés és meggyőzés, Érvelés és racionalitás, Meggyőződések és nézőpontos gondolkodás, Együttműködési alapelvek a kommunikációban, A racionális vita feltételei (kivel vitázzunk és kivel ne), A racionális vita szabályai, Érvelési hibák, Kérdezéstechnika: a kérdések fontossága a racionális vitában, Az aktív figyelem. A kurzus célja a vitakultúra megtanítása, az eredményes és nem kirekesztő, intelligens vitatkozás módjainak elsajátítása volt.
Mindkét félévben megtartottuk a „Dinamikus aktív jelenlét” szemináriumot, amely elősegítette azt, hogy a résztvevők az információkkal, impulzusokkal és elvárásokkal teli szakmai és személyes életükben tudatosan és felkészülten legyenek jelen. Mindezt azzal érte el, hogy gyakorlat orientáltan épített a résztvevők aktív közreműködésére és az otthoni gyakorlásra. Elsősorban olyan technikák elsajátítását kínálta, amelyek begyakorlásával a résztvevők képessé válnak a testi-lelki jóllétük felelős gondozására, a stresszkezelésre és a társas kapcsolódásra. Az önreflexió, a testtudat, a mentális jelenlét tudatosság és a társas kapcsolódás egyaránt hangsúlyos része volt a kurzusnak.
Mindkét félévben megtartottuk az Önismereti Műhely című kurzust is, melynek célja a reális önismeret, az egyéni hiányosságok fejlesztése, és az eredményes önérvényesítés volt. Ezek által mélyült a részt vevő önismerete.
Dr. Bagyinszki Ágoston az első félévben "Bevezetés a vallástudományba" címmel, a második félévben pedig "Apóriák: kérdések a vallások és a természettudományok határmezsgyéjén" címmel tartott kurzust a szakkollégistáinknak és a PTE hallgatóknak.Az első félévben James Livingston "Bevezetés a vallástudományba" című könyvét dolgozták fel, melyben sor került a vallás meghatározására, a vallások tanulmányozására és ezek jelentőségének megvitatására. Tömbösített előadások formájában részben jelenléti, részben online előadások révén megvizsgálták, hogyan érdemes hozzákezdeni e szerteágazó terület tanulmányozásához, és kitértek a vallási jelenségkör akadémiai elemzésébe bevonható interdiszciplináris szempontok és módszerek bemutatására.
A második félévben az előadó bevezette a hallgatókat a nyugati tudományosság és a vallások szerteágazó interakciós jelenségeinek tanulmányozásába, a kortárs szakirodalom szemléletmódjába. Áttekintették a civilizációnk eszmetörténetére vonatkozó kapcsolódó ismeretanyagot, valamint a dialogikus és apologetikus kapcsolati típusokat. A "Hovatovább" napra és a Mikulásozásra a szakkollégium emblémájával ellátott merch termékeket vettünk, és a véradáskor emblémás pólót/pulcsit kaptak.

Programjaink:
2024. szeptember 7-8-án tartottuk meg játékokkal, kirándulással, pizzázással és közös sütögetéssel a gólyák számára az ismerkedési hétvégét.
2024. szeptember 18-án Veni Sanctén majd utána közös agapén vettünk részt az udvarunkban.
2024. október 1-jén Ismerkedős est keretében közös játékokon vettek részt a régi és új kollégisták.
2024. október 13-án csocsóbajnokságot tartottunk.
2024. október 15-én liturgikus tánccal dicsőítettük Istent a kápolnánkban.
2024. november 10-én közös vacsorával lezártuk az Angelus-rendszer mentor programját a gólyákkal és mentoraikkal.
2024. novembe 19-én Séta Istennel című program keretében kirándultunk a Tettyén.
2024. november 25-én közösen adventi koszorút készítettünk.
2024. december 4-én Mikulásoztunk.
2024. december 5-én és 16-án rorátén vettünk részt a kápolnánkban, majd együtt reggeliztünk.
2025. január 16-án körbejártuk a szobákat és megtartottuk az éves koliszentelést.
2025. február 18-án a koligyűlés keretében megszavazták a diákok az új DB-t.
2025. március 4-én sor került a Farsangra.
2025. március 7-8-án Lengvárszki Attila megtartotta a Hát szokás kurzust a kollégiumunkban.
2025. március 27-én újabb csocsóbajnokságra és sörpongra került sor.
2025. március 28-30 között lelkigyakorlaton vettünk részt.
2025. április 2-án Böjte Csaba járt nálunk.
2025. április 3-án kertészkedtünk.
2025. áorilis 5 és 13 között befogadtuk a PTE-re felvételizőket.
2025. április 10-én került sor a kollégiumunk első Szakmai Napjára.
2025. április 14-ről 15-re virradóra 12 órás szentségimádást tartottunk a kápolnánkban.
2025. május 8-án megtartottuk a 2. véradást és filmklubos beszélgetést Lolé Attila, roma származású megtérővel.
2025. május 9-én Te Deumon vettünk részt, majd közös agapén az udvarunkban.

1 / 9
2 / 9
3 / 9
4 / 9
5 / 9
6 / 9
7 / 9
8 / 9
9 / 9

A Collegium Seraphicum a Hovatovább Napon
Minden érdeklődőnek megmutattuk kik vagyunk,...
... és hogy miért állunk ki!
Igyekeztünk azokat is hasznos tanácsokkal ellátni, akik még bizonytalanok voltak a jövőjükkel kapcsolatban.
Ajándékait osztogató Mikulás a Szeráfban
A kolis Mikulás pontosan tudja, kit melyik listára kell tennie...
Kicsitt korábban jött, a szán még szervízben volt!
A 8 Boldogság Nővérek havonta gyakran tartanak előadást a kollegistáknak.
Lehetetlen unatkozni rajtuk!